Kézzel fogható segítség

2018. március 23., címkék: GAW, közel-keleti reformátusok, ódor balázs, gaw

Több mint hárommillió forint támogatásról mondott le a szíriai reformátusok javára a Magyarországi Református Egyház (MRE). Ez a pénz a Gustav Adolf Werk (GAW) idei támogatásának egyötödét teszi ki, amelyet a magyar reformátusok használhattak volna fel a német egyházak jóvoltából. Ódor Balázs, a Zsinat Külügyi Irodájának vezetője azt mondja: szimbolikus üzenet ez, hogy az Istentől kapott javakból segítünk másokon. A támogatás hozzájárulhat például, hogy megújuljanak a háborúban lerombolt, megsérült protestáns templomok Szíriában.

Ökumenikus imaórát tartottak korunk vértanúinak emlékére

2017. április 12., címkék: keresztyénüldözés, ódor balázs, szent egyed közösség, vértanúk, ökumenikus imaóra

Alberto Bottari de Castello pápai nuncius vezette az imádságot napjaink vértanúiért április 10-én este, Budapesten az Egyetemi templomban. A Szent Egyed közösség által szervezett áhítaton több keresztyén felekezet képviselői is részt vettek.

Bölcs szívhez jutni

2015. június 07., címkék: zán fábián sándor, debreceni egyetemi gyülekezet, kirchentag, ódor balázs

Aktív magyar részvétel jellemezte Stuttgartban a Kirchentagot, azaz a Német Protestáns Egyházi Napokat június 3. és 7. között. A több mint százezer résztvevőt számláló eseményen a magyar reformátusságot Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet képviselte.

Az igazság és a békesség felé

2013. november 05., címkék: puszan, ódor balázs, reformátusok lapja

Tizedik nagygyűlését tartja az Egyházak Világtanácsa (EVT) október 30. és november 8. között. A dél-koreai Puszan városában a legkülönfélébb hagyományú keresztyének találkoznak szerte a világból. Ódor Balázs külügyi irodavezetővel, a magyar delegáció egyik tagjával beszélgettünk.

Európai útkeresés Budapesten

2013. július 06., címkék: cec nagygyűlés 2013 budapest, ódor balázs

A magyar fővárosban ülésezik július 3. és 8. között az Európai Egyházak Konferenciája (CEC). Az ökumenikus nagygyűlés szerepéről Ódor Balázst, a Zsinati Külügyi Iroda vezetőjét kérdeztük.

Testvérek közt

2013. február 17., címkék: szerbiai reformátusok (szrke), egyházak világtanácsa (evt), ódor balázs

A magyar református egység lehetőség arra, hogy vitás ügyeinket egymás között rendezzük – hangsúlyozza Ódor Balázs. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Külügyi és Ökumenikus Irodájának vezetője ezért lát arra lehetőséget, hogy a püspökválasztási folyamat során kialakult nézeteltérésekre akár testvéregyházi közvetítők segítségével keressék a megoldást a délvidéki reformátusok.

Isten még mindig szól

2011. július 04., címkék: zsinat, ódor balázs, amerikai krisztus egyesült egyháza

Képzeld el, mi minden lehetséges! Ezzel a mottóval vette kezdetét az MRE testvéregyházának, az amerikai Krisztus Egyesült Egyházának (UCC) fesztiválszerű zsinata a floridai Tampában. A zsinaton az európai partneregyházakat Ódor Balázs, a Református Egyházak Világszövetségének európai alelnöke, az MRE külügyi irodavezetője képviseli.

Elsődleges társadalmi küldetésünk a demokrácia gyakorlása

2011. május 02., címkék: teológia, Egyszázalék 2011, ódor balázs

„Nagy bátorság kell ahhoz, hogy végiggondoljuk akár csak a ’gyülekezeteiben él az egyház’ kifejezés következményeit a fennálló egyházszervezetre nézve" – állítja Ódor Balázs a Zsinati Hivatal külügyi irodavezetője.

Korunk vértanúinak emlékezete

2011. április 13., címkék: ökumene, vértanúk, ódor balázs, Ökumené, ökumené

A Sant’Egidio Közösség április 15-én, pénteken ökumenikus imaórát tart azok emlékére, akik napjainkban az evangéliumért áldozták életüket.

Prágában tanácskoztak az európai reformátusok

2011. március 05., címkék: Nagyvilág, ódor balázs, református világközösség (rev), bölcskei gusztáv

A Református Egyházak Világközössége júniusi létrejötte óta először ülésezett a szervezet európai bizottsága, amely éléről leköszönt Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök, az MRE Zsinata lelkészi elnöke. Az európai testület alelnöke Ódor Balázs, az MRE külügyi irodavezetője lett.

Ódor Balázs lett a Református Egyházak Világközössége európai alelnöke

2011. március 04., címkék: Hírek, református világközösség (rev), ódor balázs

A REV Európai Tanácsa prágai ülésén az MRE külügyi irodavezetőjét választották a szervezet második emberévé.

A németországi magyar ajkú protestáns gyülekezetek jövőjéről egyeztettek

2011. február 23., címkék: Nagyvilág, német protestáns egyház (ekd), diaszpóra, ódor balázs, evangélikus egyház

A diaszpóra ügyében először ültek le tárgyalni az EKD, a németországi magyar közösségek, valamint a Magyar Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselői.

„Vagyok, mert a másik van” – a jelenlét missziója kritikus helyzetekben

2010. november 06., címkék: misszió, ódor balázs, társadalmi igazságosság, nyelvtörvény, Határon túl, Nagyvilág, globális egyházi szolgálatok

Megtartotta éves ülését a Globális Egyházi Szolgálatok elnevezésű szervezet, melynek feladata, hogy a Krisztus Egyesült Egyháza és a Krisztus tanítványai Egyház közös külmissziós szolgálatát koordinálja.

Koreába utaznak egyházunk képviselői

2010. szeptember 02., címkék: Nagyvilág, ódor balázs, koreai reformátusok, bölcskei gusztáv

A Koreai Presbiteriánus Egyház 95. Zsinatára meghívást kapott Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Ódor Balázs, a Zsinat Külügyi Irodájának vezetője.

Kvóták és közösség: beszélgetés a választásokról

2010. június 25., címkék: accrai hitvallás, gazdasági igazságosság, kárpát-medence, sütő zsanett, Grand Rapids, bölcskei gusztáv, grand rapids, május 22., református világközösség (rev), ódor balázs

Európa nem delegált sem laikust, sem fiatalt a Református Egyházak Világközösségének vezetőtestületébe. A választásokkal és a Grand Rapids-i találkozóval kapcsolatban Ódor Balázs külügyi irodavezetőt, a Végrehajtó Bizottság most leköszönő tagját kérdeztük.

Ahol a közösség a tét

2010. június 17., címkék: ódor balázs, közösség, gazdasági igazságosság, Grand Rapids, társadalmi igazságosság, grand rapids, református világközösség (rev)

Az új református világszervezet nagygyűlésén a közösség és az igazságosság áll a középpontban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.